olyan magától értetQdQ, hogy nem érdekel bennünket a magánélete.
Engem nagyon is érdekel, mint minden, ami vele kapcsolatos. Csak
nem akarok bizalmaskodni azzal, hogy rákérdezek.
Engem nem érdekel, mamia, és az csak természetes, hogy nem
fogjuk kifaggatni.
Egyáltalán nem természetes! Teljesen egyedül lehet, hiszen a
szülei meghaltak, azt mondta. S hogy más rokona él-e, errQl sohasem
tett említést. De szinte biztos vagyok abban, hogy van valakije még,
méghozzá itt, Berlinben, mert mióta megérkeztünk, már jó néhányszor
kért szabadságot, amit pedig utazásunk során soha, semmikor nem
tett. Persze ez az ismeretség nem lehet túl komoly, ha ennyire nem
számít, hogy elQbb vagy késQbb indulunk el BerlinbQl.
Lehet, hogy csak a barátaival vagy barátnQivel találkozik-jegyezte
meg Mercy.
A mama elnevette magát.
Na igen. Fiatal férfi, lehet, hogy barátnQje van itt, Berlinben. De ez
nem szokott túl mély nyomot hagyni a férfiak lelkivilágában, barátnQre
szert tehetnek bárhol.
Anyjának e szavai kissé megnyugtatták Mercyt, ugyanakkor
fájdalmat is okoztak. Nem tudta, és nem is akarta HeinzrQl feltételezni,
hogy a többi férfihoz hasonlóan futó kalandokat keresne. Mégis
újraéledt benne a remény, hogy a szQke hölgy egy kis barátnQ csak, akit
hamarosan el fog felejteni.
Mikor ez a gondolat tudatosult benne, dacosan hátravetette a fejét.
Büszkesége nem engedheti, hogy ilyen szerény reménnyel beérje.
Mindent vagy semmit szólalt meg újból egy belsQ hang.
Tudod, Mercy, lassan honvágyam támad szólt sóhajtva a senora.
Mercy is sóhajtott egyet:
Igen, mamia, én is vágyakozom már haza!
FürkészQn nézett a senora a lányára.
Mondd, Mercy, csak nem Alfonso Mentora személye játszik
szerepet ebben?
Meghökkenten nézett Mercy az anyjára.
Ugye ezt nem mondtad komolyan, mamia?
Miért ne? Apáitok egymásnak szántak benneteket. Alfonso sosem
rejtette véka alá, hogy boldogan teljesítené apja óhaját. És számodra
sem közömbös.
Mercy vállat vont.
Alfonso kedves, rendes ember, és a barátom. És mint jó fiú,
teljesíteni akarja apja halálos ágyán kinyilvánított kívánságát. Ezért
kezdett nekem udvarolni. De egy pillanatra sem jutott az eszembe,
hogy feleségül menjek hozzá. Ezt édesapámnak is megmondtam, pár
héttel a halála elQtt, amikor megkérdezte tQlem: meg tudnék-e
barátkozni azzal a gondolattal, hogy Alfonso felesége legyek.
És mit válaszolt erre apád?
Azt, hogy természetesen soha nem fog kényszeríteni arra, hogy
olyasvalakinek nyújtsam a kezemet, akit nem igaz szerelemmel
szeretek, és csak azért kérdezte tQlem, mert Alfonso apja szívesen vette
volna, ha összeházasodunk. Édesapa nyomatékosan megkért arra: soha
ne hagyjam, hogybármilyen o kból is olyan férfira beszéljenek rá, akit
nem szeretek szerelemmel. Persze Q is szívesen vette volna, ha
Alfonsóval összeházasodunk, mivel a birtokaink egymás
szomszédságában terülnek el, és minden szempontból azonos
társadalmi helyzetben lévQ, összeillQ pár lennénk.
Hát igen, remekül együtt van minden, és Qszintén megmondom,
Mercy, azt gondoltam, hogy ez a hosszú távoliét ráébreszt majd arra,
hogy sokkal jobban kedveled Alfonsót, mint hitted.
Annál jobban nem kedvelhetem, mamia, mint amennyire eddig.
Igazi jó barátom, és mindig az is marad. Sokkal régebben és sokkal
jobban ismerjük egymást ahhoz, hogy jó házastársak legyünk. Ezt majd
Alfonso is belátja. Tehát kérlek, verd ki a fejedbQl, hogy valaha is
Alfonso felesége leszek.
Ugyan, kedves gyermekem, csak nem képzeled, hogy nekem
Alfonso annyira számítana. Csak arra gondoltam, hogy remekül
összeilletek, és esetleg még megkedvelhetitek egymást annyira, hogy
összeházasodtok.
Nem, megmondtam, hogy ez teljesen kizárt! Úgy vagyunk, mint
két testvér. EbbQl nem bontakozhat ki semmilyen mély érzelem.
Ó, Alfonso bizonyára nagyon csalódott lesz, Q komolyan bízik a
házasságotokban, ebben biztos vagyok, és mihelyst visszaérkeztünk,
megkéri a kezedet.
Mercy mosolyogva rázta a fejét.
Én jobban ismerem. P csak engedelmes fiú akar lenni. Biztosan
nem hal bele a szívfájdalomba, ha nem megyek hozzá. Nem kell
aggódnod, mamia, majd én megértetem vele. Mindent megbeszélünk
szép nyugodtan, és meg fogom gyQzni arról, hogy keressen magának
olyan lányt feleségnek, akit szerelemmel tud szeretni.
-És te, Mercy, neked milyen terveid vannak a jövQt illetQen?
Mercy enyhén elpirult.
EgyelQre semmilyen tervem sincs.
Hamarosan huszonegy éves leszel. Egy nQnek ebben a korban
ideje a házasságra gondolnia. Én tizennyolc éves voltam, amikor apád
feleségül vett.
Miért? Muszáj férjhez menni? kérdezte Mercy halkan.
Ugyan, gyermekem! Te valóban elég különleges lány vagy. Hiszen
minden nQ arra hivatott, hogy feleség és anya j legyen.
Mercy felsóhajtott.
Nem minden nQ tud eleget tenni ennek. De ne beszéljünk többet
errQl!
És gyorsan másra terelte a szót.
Édesanyja azonban egyre csak azon töprengett, mennyire
különböznek Qk ketten egymástól. Úgy tqnt számára, hogy Mercy
szívtelen teremtés. Nem is sejtette, hogy lánya igenis mély érzésq, aki
szíve minden melegével egy férfit szeret, és ez a férfi Heinz Römer. Ha
ezt tudta volna, bizonyára nem lett volna megrémülve, és egy pillanatig
sem ellenezte volna hogy Mercy hozzámenjen feleségül. Számára Heinz
Römer az összes férfi közül a legelsQ volt a rangsorban azóta, hogy
mindkettejük életét megmentette. De mindig úgy gondolta, hogy
leánya Alfonso Mentorához kíván nQül menni, ezért fel sem vetQdött
benne, hogy mást is választhat. Az jutott volna eszébe utoljára, hogy az
Q büszke leánya szerelembe eshet egy alkalmazottjával. Mercy
viselkedése pedig nem adott okot a gyanúra.
Eközben Heinz Römer elbúcsúzott kis húgától. Christa ezúttal is
bátran és hQsiesen viselkedett, pedig nagyon fájt az elválás szeretett
testvérétQl.
Egy szóval sem árulta el Heinznek, hogy Kurt Bergt túl messzire
merészkedett szégyentelen ajánlataival. Nem akarta nyugtalanítani a
bátyját. Biztosra vette, hogy a professzor megoltalmazza a
továbbiakban fia kellemetlenkedéseitQl.
Amikor a testvérek elváltak egymástól, megbeszélték, hogy Christa a
következQ nap reggelén a hamburgi vonat indulása elQtt a
pályaudvaron lesz, hogy végre, legalább látásból megismerje senora
Nordaut és a leányát. A lehetQség, hogy másnap még alkalom nyílik a
két testvér számára, hogy búcsút intsenek egymásnak, némileg
megkönnyítette az elválást.
Christa másnap reggel már kint volt a pályaudvaron, amikor Heinz a
hölgyekkel és a személyzettel megjelent. A lány tudta, hol áll az elsQ
osztályú kocsi, amelybe Heinz helyet foglalt úrnQinek. Mivel a vagon
számát is ismerte, ott várakozott a közelében. Nem kellett sokáig
álldogálnia, hamarosan látta is közeledni a bátyját és Nordauékát.
Heinz szemhunyorítással már messzirQl üdvözölte. Mögötte Pedro
és Juanita jött, akiket Christa ugyancsak ismert bátyja elbeszéléseibQl,
s most futólag rájuk is vetett egy pillantást. Leginkább azonban a fiatal
hölgy érdekelte, mert ösztönösen megérezte, hogy Heinz mélyebben
érez iránta. Gyorsan végigmérte a senorát, aztán minden érdeklQdését
Mercy kötötte le. Torkában dobogott a szíve, amikor a mexikói lány
rápillantott. Érezte, hogy ez a csodaszép teremtés a bátyja végzete.
Mercy elQször csak futó pillantást vetett a kocsijuk mellett álló bájos
lányra, de a mélykék szempár lebilincselte, és nem tudott tQle
elszakadni. Felfigyelt a kalap alól elQbújó szQke hajra, és az okos arc
láttán úgy tqnt neki, mintha az ismeretlen emlékezetébe akarná vésni
arcvonásait. P öntudatlanul ugyanezt tette, és megjegyezte magának a
figyelemre méltó, bájos teremtést.
Édesanyja mögött fellépett a vonat lépcsQjére, de kíváncsian még
egyszer visszanézett Christára, s akkor& Egy pillanatra kihagyott a
szívverése. Tisztán látta, hogy a szQke lány könnytQl fátyolos szemmel
intett a mögötte felszálló Heinz Römernek. A fiatalember bólintott,
majd gyorsan és lopva ajkára szorította az ujjait, mintha csókkal
búcsúzna a fiatal hölgytQl. [ Pobierz caÅ‚ość w formacie PDF ]