ÉrthetQ tehát, hogy a téren lakó római katolikus plé-
bános emiatt sokat bosszankodott, de akármit is csinált,
meddQ kísérletezésnél tovább nem jutott. A hatóságot
uszította: nem használt; a szószékrQl izgatott: hiába!
Nyája valahogyan fölszabadult hatása alól s nem akart
többé pásztorára hallgatni. S bizony szívesebben mentek
a szocialista népgyqlésre, mint a templomba.
Efölött való haragjában mégis csak kigondolt vala-
mit a plébános, amitQl nagy sikert várt. Egyszerqen el-
rendelte a templom harangozójának, hogy amint a to-
ronyból észreveszi vagy hallja, hogy a budapesti «izgató»
belefog beszédébe, kongassa meg a harangokat, amilyen
erQsen csak tudja és kongassa addig, amíg a szocialis-
ták gyqlését szét nem zavarja vele.
Az elQttem ott járt népgyqlési szónokot lehetetlenné
is tette a plébános ezzel a módszerével. A harangszó
olyan erQteljes volt, hogy a tömeg egy kukkot sem hal-
lott, tehát elszéledt. A következQ gyqlésre, amelynek
elQadójául engem jelöltek ki, nagyon sokan gyülekez-
tek, de a zentai pártszervezet vezetQi aggódtak, hogy a
harangozás ezt a gyqlést is tönkreteszi, miként az elQzQt.
55
Elhatároztam, hogy radikális módon hárítom el a ha·
rangozás veszedelmét s gyqlésünknek a plébános hadi-
terve ellenére is sikerülni kell.
Megkértem elvtársaimat, jelöljenek ki maguk közül
négy bátor embert lehetQleg kQmqveseket, mert ta-
pasztalásból tudom, hogy a kQmqvesek mindig a leg·
elezántabbak. A kiválasztottakkal megállapodtam, hogy
amikor beszédem kezdetén megkondul a templom ha-
rangja, szép lassan sompolyogjanak el a gyqlésrQl, föl a
toronyba, fogják le a harangozót s ne engedjék addig
szabadon, amíg a gyqlést be nem fejeztük. Természete-
sen lelkükre kötöttem, hogy a harangozó testi épségét
igyekezzenek kímélni.
KQmqves elvtársaimnak ínyükre volt a megbízatás,
örömmel vállalkoztak a föladatra. A gyqlést megkezd-
tük, belefogtam beszédembe, mire nyomban fülsiketítQ
harangzugás akasztott meg szavaimban. A fQtisztelendQ
úr boldogan mosolygott az ablakban, gondolván, hogy a
«gaz szocialisták»-kal megint elbánik. Elhallgattam,
intettem a kQmqveseknek s nyugodtan vártam... Pár
perc múlva abbamaradt a harangozás s én zavartalanul
elQadhattam mondanivalómat. Az elvtársak sikerrel vé-
gezték a rájukbízottakat és a plébános kékült-zöldült
dühében, nem tudván mire vélni a harangok elnému-
lását.
Az egész város mulatott az eseten s úgy tudom,
Zentán azóta csak egyházi alkalmakkor kondulnak meg
a harangok ...
«HALÁL A HÁZBÉRUZSORÁSOKRA!»
Megnyugtatom a nyájas olvasót, hogy a címben fog-
lalt fölhívással nem én, a házbéruzsora letörése érdeké-
ben beszélQ szónok bujtogattam nyilvánosan, halált
okozó súlyos testi sértés, illetQleg elQre megfontolt szán-
dékkal elkövetendQ gyilkosságra, hanem a budapesti
államrendQrség egyik elszánt, bátor fogalmazója, aki
ellenQrizte gyqlésünket azzal a megbízással, 'hogy min-
denféle izgatást akadályozzon meg.
A háborút megelQzQ években tqrhetetlen mérték-
ben elfajult budapesti házbéruzsona letörésére a szociál-
demokrata párt nagyarányú, céltudatos akciót folytatott.
Házbojkottok, lakósztrájkok és gyqlések százai jelezték
munkánk reális voltát. Egyik gyqléssorozat alkalmából
a vasöntQk gömbutcai szakosztályának helyiségében
tartott nyilvános lakógyqlésen referáltam. A nagyterem
zsúfolásig megtelt elkeseredett lakókkal, amikor Peyer
Károly elvtárs, a vasöntQk szervezetének akkori titkára,
megnyitotta a gyqlést.
Beszédem alatt a kiküldött rendQrfogalmazó nagy-
szerqen viselkedett. Nemcsak hogy nem zavart, hanem
sokszor fejbólintással helyeselte szavaimat. Szokatlan
jelenség volt az ilyesmi, de mégsem csodálkoztam túlsá-
gosan a dolgon, hiszen úgy gondolkoztam, hogy a rendQr-
fogalmazó is lakó, így tehát bizonyára Q is érzi a ház-
57
tulajdonosok kíméletlen uzsoráját. EttQl fölbátorodva,
fokozatosan erQsebb húrokat pengettem beszéd közben
és szónoklatomat ezzel a dörgQ kiáltással fejeztem be:
Halál a lakbéruzsorára!
Nagy éljenzés és helyeslés fogadta elQadásomnak
ezt a rezüméjét, csak a rendQrfogalmazó elégedetlenke-
dett; mindjárt láttam, hogy valamit mondani akar. El
voltam készülve arra, hogy rendreutasít vagy megfenye-
get, hogy föloszlatja a gyqlést. Azonban más történt.
Az éljenzés lecsillapultával a gyqlés elnöke éppen be
akarta rekeszteni a gyqlést, amikor fölugrott helyérQl a
rendQrfogalmazó és a következQ rövid szónoklatot
vágta ki:
Az igen tisztelt szónok úrnak nagyon nem volt
igaza, amikor azt mondotta, hogy «halál a lakbéruzso-
rára !» Ez így helytelen és téves. Másképen kell ezt mon-
dani és én bátran, hangosan ki is mondom: «Halál a
házbéruzsorásokra ! »
Ezzel, mint aki jól, illetve jobban végezte dolgát,
visszaült helyére, leírhatatlan hatást keltve rövid szó-
noklatával. Frenetikus taps jutalmazta beszédét; a tö-
meg tombolt és nem sok kellett volna hozzá, hogy akár
nyomban tettekre váltsa a vakmerQen radikális rendQr-
fogalmazó frázisát.
Nem értettem egészen az ügyet, de nem kellett soká
várnom a magyarázatra. A gyqlés után az egyik szolgá-
lattevQ detektív odajött hozzám és megkért arra, hogy
ne csináljunk ügyet a dologból, fQleg ne írjuk meg az
esetet a Népszavá-ban, mert a fogalmazónak komoly
kellemetlensége lehetne belQle.
A fogalmazó úr mondta a detektív össze-
veszhetett otthon a feleségével és keserqségében ihatott
egy keveset...
Természetesen nem akartuk, hogy állásába kerüljön
58
a bánatos rendQrtiszt-viselQnek néhányszavas fölszóla-
lása és nem írtunk egy sort sem róla. Csak magunk kö-
zött állapítottuk meg, hogy ez volt az elsQ és talán
egyetlen eset, amikor a hatósági kiküldött túllicitálta
radikalizmusban és erélyességben a fölforgatónak mon-
dott szocialista szónokot.
WALDAPFEL, AZ AKROBATA
Nagykikindán történt, hogy a népgyqlésen, amely-
nek magyar elQadója voltam, a hatóság képviseletében
megjelent rendQrkapitány állandóan zavarta a szerb
szónokot, aki én elQttem beszélt. Amikor azután én ke-
rültem sorra, mindjárt azzal kezdtem, hogy figyelmez-
tettem a kapitányt: legyen szíves nem zavarni; ez és ez
a nevem, itt és itt lakom, ha esetleg valami baja van
velem, jelentsen föl az ügyészségen, de igyekezzék elQ-
adásomba nem beleszólni. A rendQrkapitány toporzé-
kolt és morgott valamit felém, amit nem értettem, de
azért egy ideig nyugodtan viselkedett. Mihelyt azonban
kissé erQsebb hangon kezdtem beszélni, minduntalan
közbeszólt, úgyhogy végül formális párbeszéd fejlQdött
ki kettQnk között, amelynek a rendQrkapitány elQre
sejtett kijelentése vetett véget:
A gyqlést ezennel föloszlatom.
A gyqlés után odajött hozzám egy hatalmas test-
alkatú férfiú és bemutatkozott:
Waldapfel vagyok, az itteni vándorcirkusz
akrobatája.
Megkérdeztem tQle, hogy mit óhajt?
Kérem mondotta , én nagyon haragszom
erre a kapitányra, mert üldözi a cirkusz tulajdonos-
nQjét, egy özvegyasszonyt. Ha tehát uraságod jövQ va-
60
sárnap újból gyqlést tartana itt, akkor én a kapitányt
elsQ közbeszólásánál úgy megverem, hogy lepedQben vi-
szik haza.
Rokonszenvesnek találtam ajánlatát, de sajnál-
kozással bár kénytelen voltam visszautasítani.
ElvbQl nem helyeslek ilyenfajta elintézéseket [ Pobierz caÅ‚ość w formacie PDF ]